El kell zárni a csapokat – kincs lett a víz

Fokváros lesz a világ első nagyvárosa, ahol a városvezetés kénytelen lesz elzárni a vízcsapokat, mert fogytán a víz. Nem néhány napra, hanem legalább három hónapra, de ha továbbra sem lesz eső, akkor akár fél évre. Kincs lett a víz.

Ősz óta városszerte óriási feliratok figyelmeztetik a lakosságot és a turisták millióit a kritikus vízválságra, a víz fenntartható használatára. Ám ez kevésnek bizonyult, ezért február 1-től a városvezetés rendeletben korlátozza a vízhasználatot, és mindenki csak 50 liter vizet használhat naponta. Soknak tűnik, de ha számításba vesszük, hogy egy másfél perces zuhanyozás 15 liter, egy vécéöblítés 9 liter víz, akkor derül csak ki, hogy ez milyen kevés.

A városvezetés még decemberben figyelmeztette a 4 milliós lakosságot, hogy várhatóan 2018. április 21-én el kell zárni a vízcsapokat, mert eső híján addigra elfogynak a város tározóinak tartalékai.

December közepére a tartalékok körülbelül harmada maradt, és a csapok elzárását, a „day zero" napot akkora időzítették a hatóságok, amikorra a tározókban 13,5% alá csökken a víz. Ettől a nulladik naptól kezdve a lakosság csak 200 kijelölt városi vízvételi ponton veheti át napi 25 literes vízadagját.

Most egyrészt kénytelenek voltak előre hozni a nulladik napot április 12-re, másrészt ez a nap is csak akkor lesz tartható, ha február 1-től 50 literre korlátozzák a jelenleg fejenként napi 87 literes limitet.

A város ugyanis nem tudja tartani a napi 500 millió literes fogyasztási korlátot, a felszólítások és a kialakult válság ellenére jelenleg is 86 millió literrel több víz fogy naponta. Pedig már ez is a fogyasztás jelentős csökkenését mutatja a 2016. évi átlag napi 1,1 milliárd literhez képest.

A vízzel körülvett Fokvárosban száz éve nem fordult elő hasonlóan súlyos szárazság, szakértők szerint a vízhiányhoz egyrészt az éghajlatváltozás, másrészt a város népességének gyors növekedése vezetett.

„Ezt rosszul kezelték. Évekkel ezelőtt kellett volna szólni, hogy ez várható" – mondta Heather Hirschman 57 éves helyi lakos. – „A bejelentés óta a környék üzleteiből órákon belül elhordták az ötliteres vízgyűjtő edényeket. Próbálok minél több vizet felhalmozni én is."

A rendkívüli helyzetben a WWF helyi szakértője arra figyelmeztet, hogy előre nem lehet tudni, mikor nyitják meg újra a csapokat. Fel kell készülni arra, hogy a nulladik napon életbe lépő harmadik szintű szükségállapot akár fél évig is eltarthat. Minden attól függ, mennyi eső esik a következő hónapokban.

Valószínűleg a szállodák, éttermek, vállalatok, iskolák kénytelenek lesznek korlátozni működésüket, sőt bezárni, hacsak nem tudják megoldani vízellátásukat például egy még ki nem száradt kútból.

A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá válnak az extrém és szélsőséges időjárási események, mint a szárazság, a csapadékbombák, az árvizek, az erős viharok, a hőhullámok. Christine Colvin, a WWF helyi vízszakértője szerint a lakosságnak és a hatóságoknak is meg kell érteniük, hogy a klímaváltozás súlyos szélsőségekkel jár, és ez lesz az „új norma".

Forrás: Guardian

Kapcsolódó cikkek

Mit tehetsz Te – heti kihívások

Túl gyorsan használjuk föl

2015, 2016, 2017 az eddigi három legmelegebb év

Kettévált a világ – extrém vagy szélsőséges?

Már 2050-re elérhetjük a 2 fokot?

A kritikus 6 fok - film

Özönvíz előtt – DiCaprio filmje

Az emberiség legnagyobb dilemmája

Ne örülj, hogy a felén már túl vagyunk