Ökohét ínyenceknek
Túlfogyasztunk, túlmelegszünk – tudvalévő, hogy ez a két tény szorosan összefügg. Ésszerűbben fogyasztva a felmelegedés is lassulna. Húsból is túlfogyasztunk – pedig a kevesebb hús = jobb egészség és kisebb ökolábnyom. Ezért az ausztrálokat és briteket követve ökohetet hirdetünk ínyenceknek – és mennyivel könnyebb a dolgunk itt nyáron, mint most a téli Ausztráliában.
Az ausztrálok 2013 óta tartanak húsmentes hetet egészségükért és a környezetért – idén augusztus 1-8. között -, amelyhez most a britek mellett mi is csatlakoztunk, és a heti menüt is megterveztük. Miért?
Mert a túlfogyasztás egyik következménye, hogy a globális felmelegedés átlépte a lélektani +1 Celsius-fokos határt, és ez hatással van az élelemtermelésre is. A túlfogyasztás másik következménye a túlsúly – ebben sajnos vezetünk Európában. A felmelegedést lassító ökohét ínyenceknek kínál karcsúsító menüt, napi fél óra aktív mozgással. Érdemes kipróbálni.
Ha most bármilyen okból nem tudod elkezdeni, bármelyik másik héten belevághatsz, a lényeg, hogy lehetőleg mindig friss idényterményekből állítsd össze a menüt.
Húsból kétszer többet eszünk
A túlzott húsfogyasztás növeli az elhízás, a köszvény, a cukorbetegség stb. kialakulásának kockázatát, és mivel húsfogyasztásban az ausztrálok világelsők, évente átlag 90,2 kg-ot esznek fejenként - ezért is szervez már 4. éve húsmentes hetet az ausztrál Vastagbélrák Civil Közösség.
Az ausztrálokat szorosan követik az amerikaiak évi 90 kg hússal, a harmadik Argentína 86,6 kg-mal. Az európai átlag 64,8 kg, a világátlag évi 34 kg egy főre vetítve – és már ez is több közel 5 kg-mal az egészséges mértéknél. (A világ hústermelése 2x annyival nőtt az elmúlt ötven évben, mint a világ népessége.)
Magyarországon ugyan 10 kg-mal csökkent a húsfogyasztás 2007 és 2013 között – évi közel 66 kg-ról 56-ra –, azóta viszont újra több húst eszünk, csak 2014-ben 2,7 kg-mal többet, évi 58,6 kg-ot ettünk a KSH szerint, és ebben nincs benne a tojás, tej, sajt, vaj, túró, hal stb. A súlyunk is több lett.
A dietetikusok szerint napi 5-8 dkg állati eredetű fehérjeforrás, hús fogyasztása lenne egészséges (ezzel szemben csak húsból átlag napi 16 dkg-ot fogyasztottunk a KSH szerint 2014-ben), zöldségből, gyümölcsből viszont túl keveset eszünk - a vastagbélrák nálunk is a 2. leggyakoribb halált okozó rákbetegség.
Egyél jót – többször kevesebbet
A menüt követve, ha a flexitáriánus étrend kalóriaajánlatát is betartod, akkor nemcsak ökolábnyomod, kilóid is csökkennek az ökohéten.
Nyár derekán könnyű a dolgunk, terülj-terülj asztalkám vár a kertben vagy a helyi zöldségpiacon, de a nagyobb élelmiszerboltok, szupermarketek zöldség-gyümölcs polcai is roskadoznak ilyentájt a többnyire friss hazai kínálattól. Fehérjéből is lesz elegendő, minden napra jut valamilyen fehérjedús hüvelyes vagy olajos mag.
Menüjavaslat receptekkel augusztusi fenntartható ökohétre - keverd kreatívan, ami épp friss a piacon -, és a napi legalább fél óra aktív mozgásról se feledkezz meg:
Hétfő
reggeli – kávé, tea v. zöldség-gyümölcslé, teljes kiőrlésű kenyér, diós cukkinikrém
tízórai – sárgadinnye
ebéd – toszkán paradicsomleves, zöldséges kuszkusz
uzsonna – őszibarack
vacsora – teljes kiőrlésű kenyér, padlizsános csicserikrém
ital – házi limonádé, tisztított víz
Kedd
reggeli - kávé, tea v. zöldség-gyümölcslé, házi kenyér szárított paradicsomos-olivabogyós fűszeres olívaolajba mártogatva - ahogy Toscanában szokás
tízórai - szilva, 4-5 szem dióval
ebéd - hideg céklaleves, grillzöldség korianderes krumplival, francia paradicsomsalátával
uzsonna - őszibarack
vacsora - teljes kiőrlésű kenyér, diós lencsekrém
ital - házi uborkalé, tisztított víz
Szerda
reggeli – kávé, tea v. zöldség-gyümölcslé, házi kenyér idei házi szilvalekvárral
tízórai – dinnyekoktél (dinnyék kockázva, hűtve)
ebéd – almás hagymaleves v. hideg cukkinileves, padlizsános penne
uzsonna – őszibarack, nektarin
vacsora – sárgarépa és egyéb zöldséghasábok rozmaringos babmártogatóssal
ital - házi céklalé, tisztított víz
Csütörtök
reggeli - kávé, tea v. zöldség-gyümölcslé, teljes kiőrlésű kenyér padlizsánkrémmel, paprikával, paradicsommal
tízórai – szilva, ringló
ebéd - hideg őszibarackleves, lencse-dahl
uzsonna – görögdinnye hűtve
vacsora – zöldséges köles
ital – házi szörpök, tisztított víz
Péntek
reggeli - kávé, tea v. zöldség-gyümölcslé, házi rozsos kenyér, és petrezselymes csicserikrém, kápia paprikával
tízórai - egy marék dió v. kesudió (sózatlan)
ebéd - hideg uborkaleves kovászosból, (barna) rizs fűszeres párolt zöldségekkel keverve, zöldsalátával v. francia lecsó
uzsonna - gyümölcssaláta friss idényterményekből
vacsora – fokhagymás pirítós teljes kiőrlésű kenyérből (maradék zöldkrémmel)
ital - házi szörpök v. céklalé, tisztított víz
Szombat
reggeli - kávé, tea v. zöldség-gyümölcslé, házi kenyér házi lekvárral
tízórai - idénygyümölcs
ebéd – gazpacho v. minestrone, dió- v. csicserifasírt kapros zellerkrémmel, zöld- v. nyers céklasalátával
uzsonna – csokidió v. gyümölcs v. gyümölcsös köles
vacsora - teljes kiőrlésű kenyér lilahagyma lekvárral v. toszkán fűszeres mártogatós
ital – házi szörpök, tisztított víz
Vasárnap
reggeli - kávé, tea v. zöldség-gyümölcslé, házi kenyér mentás borsókrémmel, paprikával, paradicsommal
tízórai - sárgadinnye
ebéd – vega töltött paprika, bögrés biosüti dióval, mandulával v. csokidió
uzsonna – idénygyümölcs
vacsora – toszkán kenyérsaláta
ital – házi szörpök, uborkalé, tisztított víz
Jó étvágyat! Várjuk receptjeidet, menüjavaslataidat.
Forrás: FNA/MFM
Kapcsolódó cikkek
Mi fán terem a fenntartható flexitáriánus
Érdemeikért küzdenek a hüvelyesek
13+1 tény az élelmezés helyzetéről