Kevesebb hús, több erdő
Ha az emberiség lemond a hús mértéktelen fogyasztásról, akkor a népesség további növekedése és a kevésbé intenzív biogazdálkodás mellett is megőrizhető lenne az erdők területe. A világ hústermelése kétszer annyival nőtt az utóbbi 50 évben, mint a Föld népessége, és évente 15 milliárd fát vágnak ki, elsősorban takarmánytermesztés miatt.
Lesz-e elég élelem erdőirtás nélkül 2050-re a Föld növekvő népességének ellátására – 500 forgatókönyvet vizsgáltak meg a Klagenfurti Egyetem bécsi központú társadalmi ökológiai intézetében Karlheinz Erb és munkatársai.
A Nature Communications című szaklapban megjelent tanulmányukban a Föld erdőinek megmentésére dolgoztak ki forgatókönyveket – és a félezer forgatókönyv majdnem kétharmada kivitelezhető lenne anélkül, hogy világszerte újabb erdőterületeket alakítsanak át mezőgazdasági területekké.
Nem mindegy, mit eszünk
A növekvő népesség ellátásában a legfontosabb tényező az étrend: ha az emberek vegán táplálkozásra térnének át, tehát kizárólag növényi eredetű termékeket fogyasztanának, akkor szinte az összes, az erdőket megőrző forgatókönyv megvalósítható lenne, még gyenge terméshozam esetén is.
Ha tejet és tojást is enne a Föld népessége, tehát úgynevezett lakto-ovo-vegetáriánus étrenden élnének, a forgatókönyvek 94%-ában továbbra is meg lehetne őrizni az erdőket és egyben jóllakatni az embereket.
A mértékletes, a táplálkozáskutatók szerint a flexitariánus, azaz még egészséges mértékű húsfogyasztás mellett az erdőket védő forgatókönyvek kétharmada lenne csak megvalósítható.
Szabadon tartva megmaradnak az erdők
Minél több húst fogyasztanak az emberek, annál intenzívebben (azaz nagyüzemi, műtrágyával, gyom- és rovarirtókkal kezelt hatalmas területeken) kell termelnie a mezőgazdaságnak, ám ez egyrészt a talaj kimerülésével, súlyos környezeti károkkal járna, és sokkal nehezebb lenne megőrizni az erdőterületeket, másrészt mindez nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez - véli a kutató.
"Ha az egész világra kiterjesztenénk a jóléti társadalmak táplálkozási mintáját, tehát sok kalória, sok hús és feldolgozott élelmiszerek fogyasztását, akkor a forgatókönyveknek csak a 15%-a maradna megvalósítható" - fejtette ki Erb.
Alapvetően nem az állattartás a gond, hanem annak módja - hiszen a megfelelő állattartás segíthet is abban, hogy bizonyos területek hasznosíthatóvá váljanak.
"Az afrikai szavannák és kaszálók például többnyire kevésbé alkalmasak szántóföldes gazdálkodásra, legelőként azonban hozzájárulnak az élelemtermeléshez.
Ha azonban megengedjük magunknak azt a luxust, hogy az állatokat olyan mezőgazdasági termékkel etessük, amelyet az ember is fogyaszthat, akkor az állattenyésztés előnyei hamar megszűnnek" - véli a kutató.
A növekvő világnépesség élelemellátásának fontos alapfeltétele a korrekt kereskedelem, mely elsősorban a fenntarthatóságra és nem az egyes kereskedelmi szervezetek profitjára figyel. Fontos továbbá, hogy minél kevesebb áru vesszen kárba.
Forrás: MTI/ScienceDaily
Kapcsolódó cikkek
13 + 1 tény a világ élelmezéséről
Csicseri, borsó, bab, lencse...
Kevesebb hússal több kiló fogy
Húsatlasz - nálunk több a marha
A húsfogyasztás egyre nagyobb teher a Földnek