Vega törvény Portugáliában

A portugál parlament 2017. március 3-án megszavazta az ún. „vega” törvényt, amely „előírja, hogy minden közétkezde kínáljon legalább egy vegetáriánus menüt Portugáliában”. Az ok: egészségesebb és lassítja a klímaváltozást.

A „szigorúan vegetáriánus kínálat" megfogalmazás a minden állati terméktől mentes vegán ételre utal, és a törvény vonatkozik „valamennyi iskolai, egyetemi, kórházi és fogházi étkezdére, valamint egyéb nyilvános étkezdékre."

Ha minden a tervek szerint megy, a törvény alig 2 hónap, de legkésőbb 6 hónap múlva hatályba léphet, köszönhetően a Portugál Vegetáriánus Egyesület kampányának, amely 2016-ban több mint 15 000 aláírást gyűjtött a törvényt kezdeményező petíciójához és annak parlamenti vitájához.

Nuno Alvim, a szervezet szóvivője szerint „ez fontos áttörés Portugáliában, mert először foglalkozik törvény a vegetáriánizmussal. Ez népszerűsíti majd a változatos étrendet és egyre több embert ösztönöz arra, hogy válassza a széles körben elérhetővé váló vegetáriánus, azaz vega menüt. Reményeik szerint ez jótékonyan hat majd mindenekelőtt a népesség egészségére, és hosszú távon az állatok jogaira és a környezetre.

Az új törvényt „három baloldali párt összefogása támogatta és a parlament nagy többséggel szavazta meg", két jobbközép párt viszont tartózkodott a szavazástól. Némi könnyítést tartalmaz a törvény záradéka, mely szerint az étkezdék felfüggeszthetik a vega kínálatot „ha arra nincs elég igény".

Világszerte számos ország, város vezetett már be zöldséges hétfőket, többek között Lausanne, Bristol, Oslo, Gouda, Oxford, a dietetikusok javaslata pedig a heti 1-3 húsmentes nap, sőt környezeti okokból tervezik a klímaadó bevezetését a húsokra, elsősorban a fejlett országokban.

Forrás: portugalresident.com/clearlyveg.blog

Kapcsolódó cikkek

Trendi lesz a zöldség 2017-ben

Zöldséges hétfők - miért húsmentes?

Mi legyen a tányérunkon?

Krémőrölet - csicserik, babok, borsók, lencsék

Klímaadót vetnek ki a húsokra