A felmelegedés elindult, és annak is 99,9%-nál nagyobb a valószínűsége, hogy ez nagyrészt az emberi beavatkozás következménye. Az is egyre valószínűbb, hogy belátható időn belül átlépjük a 2 Celsius-fokos melegedést, ami a visszafordíthatóság határa. Dr. Bartholy Juditot, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének tanszékvezetőjét a tennivalókról kérdeztük.

A Föld átlaghőmérséklete ma 15 Celsius-fok, de a természetes üvegházhatás nélkül mindössze mínusz 18 Celsius-fok lenne, azaz a jelenlegi bioszféra nem élne meg a felszín közeli hőmérsékletet 33 Celsius-fokkal emelő üvegházhatás nélkül. Most azonban másról van szó: a jelenlegi felmelegedés emberi beavatkozás eredménye, mely nehezen visszafordítható negatív folyamatokat indított be. Sok klímaszkeptikus viszont azt mondja, képtelenség, hogy ebbe a gigantikus rendszerbe az ember be tudna avatkozni.

A tények mégis azt mutatják, hogy be tudott. Az ember által a légkörbe juttatott többlet üvegházhatású gáz következménye, hogy eltolódik egy melegebb rezsim felé a Föld klímája. Azt is a klímaszkeptikusok szokták emlegetni, hogy a fenti 33 fokos többletből 21 Celsius-fokért a vízgőz a felelős, azaz az emberi tevékenységből eredő szén-dioxid, dinitrogén-oxid vagy a metán csupán nagyon kis hányadban felelnek a hőmérséklet emelkedéséért. Ez egy logikus felvetés, csakhogy az antropogén eredetű üvegházhatású gázok légköri tartózkodási ideje megsemmisíti ezt az érvet: a vízkörforgás legfeljebb 10 nap, a szén-dioxid viszont 10 évtől 200 évig is a légkörben maradhat. Sőt, a halogénezett szénhidrogének – CFC gázok – 500, 1000, de akár 10 000 évig is bent rekedhetnek. Ezeknek a gázoknak nincs természetes forrásuk, így korábban nem voltak jelen a légkörben, jelenlétükért egyértelműen az ember a felelős: például hűtőközegként freongázt alkalmaztak a hűtőszekrényekben, vagy a hajtógázokban is jelen vannak.

Szerencsére a káros hatásukat viszonylag hamar felismerték, és a Montreali Egyezmény (1989) betiltotta a használatukat, a rendkívül hosszú tartózkodási idejük miatt azonban biztos, hogy a tisztulási folyamat eltart legalább a 21. század végéig. Az emberi tevékenységekből származó, légkörbe juttatott szén-dioxid viszont sokkal nagyobb mennyiségű, mint azt a fenntartható fejlődés megengedné. A fosszilis tüzelőanyagokban évezredek, évmilliók alatt felhalmozódott széntartalmat rendkívül rövid idő alatt feléljük, s visszajuttatjuk a légkörbe. Ez óriási probléma.

Ha a CFC gázok használatának betiltását sikerült elérnie a világnak, miért nem tud létrejönni egy globális egyezmény az antropogén eredetű szén-dioxid-kibocsátás minimalizálása érdekében?
– Mert komoly gazdasági hatása lenne, ha az ipar jelentősen lassulna, és a tisztább energiaforrásra való átállás is többletpénzt igényel. Ennek ellenére a fosszilis tüzelőanyagok használatára egyre kisebb mértékben lesz lehetőség a „low-hanging fruit" elv miatt. Az alacsonyan csüngő gyümölcs betakarítása könnyen megy, míg a fa tetején, az ág végén maradt egy-egy szemé nehézkes, nem gazdaságos. Ugyanilyen helyzetben vannak a fosszilis energiaforrások, amelyeket egyre drágábban és lassabban lehet csak kitermelni.

Ezek szerint a fogyasztás visszafogását maga a természet fogja kikényszeríteni. Ez elegendő a klímaváltozás megfékezéséhez?
– Ha ilyen ütemben fogynak a fosszilis energiaforrások, az azt jelenti, hogy akkora mennyiséget juttatunk a légkörbe, ami jelentősen megemeli az üvegházhatású gázok koncentrációját. Vagyis mindenképp a melegedés irányába mozdul a klíma, nem beszélve a környezeti problémákról. Ezek a gázok komplex módon visszahatnak, és nemcsak a melegedés mértékét vagy az energiagazdálkodást befolyásolják, hanem a bolygón lévő életet is. Sok komplex folyamat hat egy időben, és a negatív következmények kumulálódnak. Egyértelműen szükség lenne tehát az azonnali kibocsátáscsökkentési intézkedésekre.

Ennek ellenére a kilencvenes évek óta nem sikerült tető alá hozni olyan nemzetközi egyezményt, amely hatásosan tudná kezelni a problémát. Lát arra esélyt, hogy áttörés történjen ezen a téren?
- A világ országai időről időre összeülnek, hogy tető alá hozzanak egy nemzetközi egyezményt a kibocsátás csökkentéséről. Kiotó is felemásra sikerült: sokan nem írták alá, és az abban foglaltakat nem sikerült teljes mértékben betartatni. Az egyezmény ráadásul 2012-ben lejárt, azóta sincs megnyugtató folytatása, csak újabb és újabb kísérletek a nemzetközi megállapodásra. Az „észak-dél" vagy a „szegény ország–gazdag ország" ellentéte valós probléma. Az északi országoknak kedvez a felmelegedés, a szegény országok pedig azzal érvelnek, hogy eddig nem ők bocsátották ki a jelentős mennyiségű üvegházgázokat. Akkor most miért léptessenek életbe gazdasági megszorító intézkedéseket ahelyett, hogy gyorsul a gazdasági fejlődésük? A nemzetközi politikában vitatott alapkérdés, hogy ki mennyiben felelős a klímaállapot romlásáért, illetve milyen mértékben kell viselnie annak következményeit.

Mi a veszélye annak, ha belátható időn belül nem születik meg egy hatékony, globális megállapodás?
- Az éghajlati rendszer tehetetlensége miatt az emberiség története során eddig még nem tapasztalt, példátlan gyorsaságú és mértékű változás következhet be. A szén-dioxid-gáz koncentrációja 2013 márciusában átlépte a 400 ppm-es értéket, míg az ipari forradalom előtti időkben csak 280 ppm volt. Tehát egy 43%-os többlet-koncentráció már most jelen van a légkörben. Ha azonnal létrejönne egy 50-60%-os kibocsátáscsökkentést felvállaló nemzetközi megállapodás a klímaszimulációk alapján a felmelegedési folyamat akkor sem lenne visszafordítható.
Ilyen mértékű csökkentés persze eleve lehetetlennek tűnik, hiszen még a kiotói egyezményben szereplő átlagos 5,6%-ot sem tudtuk teljesíteni az elmúlt két évtized alatt. Tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy az irreverzibilitás határa a 2 Celsius-fokos melegedés, ez az a határ, ahonnan az éghajlati rendszer még képes visszafordulni, és évtizedek alatt regenerálódni. Úgy tűnik, eljátszottuk annak az esélyét, hogy a felmelegedés ne haladja meg ezt az értéket. Figyelembe véve, hogy az elmúlt 80 évben a globális melegedés már átlagosan elérte az 1 Celsius-fokot, modellbecslések alapján 2050 előtt elérjük a 2 fokos melegedés szintjét. Jégfuratminták alapján lehetőségünk van az elmúlt 740 ezer éves időszakot részletesen vizsgálni hőmérséklet és szén-dioxid-koncentráció szempontjából. Ennek alapján azt látjuk, hogy már most olyan rezsimben vagyunk a hőmérséklet, illetve a szén-dioxid-koncentráció szempontjából, amiben nem volt az elmúlt háromnegyedmillió évben a földi bioszféra. Ráadásul nincs olyan klímaforgatókönyv, amely azt mondaná, hogy 500-600 ppm alatt képes lesz stabilizálódni a légköri szén-dioxid-koncentráció. Akkor se, ha mától az egész Földön drasztikusan csökken az antropogén kibocsátás.

Ebből eredően milyen problémákra kell, lehet hosszú távon felkészülni?
- Pontosan nem tudhatjuk, hiszen a várható melegedéshez mérhető múltbeli analógiát nem találhatunk a jelen bioszféra történetében. Modelleredmények felhasználásával 30-50 éves időtávra sok mezőgazdasági és hidrológiai hatásanalízis készült. Arra számítunk, hogy sokkal melegebb lesz, de nem minden régióban változik ugyanolyan mértékben a hőmérséklet és a csapadék mennyisége. A Kárpát-medence nagy érzékenységet mutat a felmelegedésre: amikor a globális melegedés értéke eléri az 1 fokot, nálunk évi átlagban 1,4 fokkal, nyáron 1,7 fokkal nő a hőmérséklet. A csapadékot illetően pedig több szélsőséges csapadékra számíthatunk, és lesz, amikor a csapadékhiány, máskor a csapadéktöbblet fog komoly gondokat okozni. A mezőgazdaság, a katasztrófavédelem, az egészségügy, az élelmiszer-biztonság mind olyan területek, ahol nehézségek jelentkezhetnek. A földi éghajlat jelentős változása miatt lesznek lakhatatlanná váló területek, így bizonyos régiókban a klímamigráció megindulására is számíthatunk. Nem mindegy, hogy ez békésen megy végbe, vagy erőszakhoz vezet.

Mit tehetünk, hogy a lehető legkisebb sérüléssel éljük túl a klímaváltozást?
- Azonnal és erőteljesen el kell kezdeni csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, hogy a lassú és nagy tehetetlenségű légköri folyamatok visszarendeződése meginduljon. Ezzel párhuzamosan pedig el kell kezdeni az alkalmazkodást az új klímarezsimhez. Nincs kétségbeesésre ok, hiszen a Földön vannak olyan területek, ahol hasonló az éghajlat ahhoz, amilyen nálunk 30-50 év múlva lesz. De fel kell készülni a változásra: az aszályhajlam, illetve az árvízveszély egyidejű növekedésére. A mező- és erdőgazdaságnak el kell kezdeni az olyan növények, fafajok termesztésére való átállást, amelyek az ide várható éghajlaton megélnek. Jelenleg már az emberek több mint fele nagyvárosokban él, és ez az arány tovább fog növekedni. Az építészeknek olyan épületeket kell tervezniük, amelyek az új éghajlati normákhoz igazodnak, s amelyek kisebb mértékben igényelnek többlethűtést. A várostervezőknek figyelembe kell venniük a várható éghajlati trendeket, a zöldterületek arányának növelésével, a zöldtetős programok beindításával, hosszú távú tervezéssel kellene felkészülni a változásra.
A budapesti IX. kerületi önkormányzatnál például a háztömb-rehabilitációs programok keretében fás belső parkokat alakítanak ki, érdemes ezek hatását megvizsgálni, csökkenthető-e ezzel a városi hősziget, élhetőbb városhoz juthatunk-e ilyen módon? Fontos, hogy milyen aszfaltot, tetőfedő anyagokat, szigetelést használunk, és az is, hogy az uralkodó új szélirányokat vegyük figyelembe az utcák átszellőzésének biztosításához. A megújuló energiaforrások használatának ösztönzése szintén nagyon fontos. Ebben az Európai Unió eminens szerepre törekszik, reméljük, tudjuk tartani vállalásainkat. A háztartásoknak pedig meg kell érteniük, hogy nagyon sok múlik rajtuk: az összes energiafelhasználás egyharmadát az egyes emberek fogyasztása adja. Nem mindegy, hogyan közlekedünk, hogyan fűtünk, hogyan világítunk.

Min múlik, hogy lesz-e globális egyezmény?
- Úgy tűnik, hogy a helyi közösségek, civil szervezetek tudnak a leghatékonyabban fellépni az összefogás érdekében. 2012-ben a Rio+20 konferencia kudarca után az elemzők már kimondták: a kormányok önmagukban nem képesek tenni, szükség van a civil mozgalmak erejére, támogatására.

Létezik nulla kibocsátás?
- Anglia szerint igen. A szigetország szeretné elérni, hogy 50-80 év alatt elérje ezt a szintet. Csak tiszta technológiákat alkalmaz, zéró energiafelhasználású házakat épít, és megpróbál olyan fenntartható útra állni, ami nem ró további terhelést a környezetre.

Ez pénz vagy elhatározás kérdése, esetleg az életminőségen kell változtatni?
- Egyik sem, vagy mindegyik. Elsősorban szemlélet kérdése. A jelenleg elfogadott álláspont szerint csak megújuló energiaforrások alkalmazásával pótolható a fosszilis energia, a fogyasztás visszafogása mindenképp szükséges. Ahhoz, hogy ennyien tovább élhessünk ezen a véges bolygón, véget kell vetni a mind nagyobb fogyasztásra ösztönző fogyasztói társadalomnak: ennyi embert a Föld nem képes eltartani már 40-50 év távlatában sem. Ráadásul a szociális aránytalanságok felett sem lehet szemet hunyni: nem igazságos az a modell, ahol százmilliók éheznek, és milliárdoknak okoz gondot az ivóvíz hiánya. Az aránytalanul sokat fogyasztó millióknak be kell látniuk, hogy kevesebb is elég, kisebb területen is lehet boldogan élni. A legtöbb közgazdász és természettudós látja, hogy a jelenlegi növekedésvezérelt gazdasági modell nem fenntartható, de hiányzik az új gazdasági-társadalmi modell. Úgy látszik, amíg azt meg nem találjuk, képtelenek vagyunk elfordulni a régi életstílusunktól, fogyasztási szokásainktól.

Szerző: Sebők Orsolya
Forrás: Piac&Profit 2014/11.

Kapcsolódó cikkek

A hülyeség kora

Éghajlatváltozás

Melegszünk. Nagyon

Túlélni a fejlődést