„Azt akarom, hogy pánikoljanak!"

Ha csütörtök, akkor fiatalok a klímáért. Valentin-napon is több mint tízezren tüntettek – csak idén immár 6. alkalommal vonultak utcára Belgiumban a diákok, és már nagyszülők is csatlakoztak a menethez. Kedden, a Vastag Pulóver Napján pedig letekerték a fűtést a sulikban, a német diákok meg a klímaváltozás tantervbe emeléséért küzdenek. A svéd Greta is sztrájkol péntekenként. Péntekenként már magyar fiatalok is szigorúbb klímavédelemért demonstrálnak a Parlament előtt.

Több mint 100 év alatt közel fél fokkal lett melegebb, az utóbbi mindössze 20 évben pedig újabb fél fokkal! – és máris érezhetők a Föld még csak 1 fokos „hőemelkedésének" hatásai. A gyors változást érzékelve követelik a Youth for Climate (Fiatalok a klímáért) nevű mozgalom által szervezett demonstrációk résztvevői, hogy maradjon 1,5 Celsius-fok alatt a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest, hogy tegyenek meg mindent ennek érdekében a kormányok és az Európai Unió döntéshozói.

Valentin-napon Brüsszelben mintegy 11 ezren, Monsban pedig ezren gyűltek össze. A brüsszeli tüntetésre sokan érkeztek az ország más részeiből is, nagy számban vettek rajta részt egyetemi hallgatók, de még a Nagyszülők a klímáért nevű mozgalom is képviseltette magát. A transzparenseken többen a Valentin-naphoz igazították üzeneteiket, az egyik táblán például ez állt: "Egyedülálló keres stabil éghajlatot tartós kapcsolat céljából".

A május végi belgiumi és európai parlamenti választásokig minden csütörtök délelőtt, tanítási időben felvonulnak, amíg nem kapnak megfelelő választ a politikai vezetőktől.

Vastag Pulóver Napja és Bringával a suliba kampány

A belga kormány azt mondja, hallja a fiatalok hangját és szavazásra bocsátja a szigorúbb klímatervet. Mindenesetre két hete már lemondott a flamand környezetvédelmi miniszter, miután összeesküvésnek nevezte a klímaváltozás elleni tüntetéseket - szerinte a diákok nem is fogják fel, hogy egy jól előkészített terv részesei. Lemondásakor még jóvátételként meghirdette a Vastag Pulóver Napját, amelynek keretében e hét keddjén Flandriában már letekerték a fűtést az iskolákban a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. Jövő kedden pedig az oktatási intézmények erre vállalkozó tanulói kerékpárral mennek majd iskolába.

Legyen tananyag a klímaváltozás – követelik német diákok

„A túlélésünkről van szó" – érvel a Kant Magániskola egyik diákja. Szerintük a jelenlegi oktatási rendszer nem nyújt megfelelő információkat és készségeket ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a várható változásokhoz, és ahhoz sem, hogy csökkentsék ők a klímaválság következményeinek súlyosságát.

A tankönyvek ma nem mennek túl az energiatakarékos izzók és az újrahasznosítás kérdésein. Pedig ezek messze nem a leghatékonyabb lépések, ha valaki jelentősen szeretné csökkenteni szénlábnyomát.

„Azt akarom, hogy pánikoljanak!"

A világméretűvé váló diákmozgalmat elindító svéd diáklány sem adja föl - minden pénteken a svéd parlamentnél sztrájkol, és jövő csütörtökön együtt vonul majd a brüsszeli fiatalokkal.

A 16 éves Greta Thunberg szerint már „ég a házunk", és azt akarja, hogy a felnőttek pánikoljanak: „A történelem olyan időszakát éljük, amikor mindenkinek, aki bármit is tud a civilizációnkat és az egész bioszférát fenyegető éghajlati krízisről, hangosan és egyértelműen fel kell szólalnia - nem számít, mennyire kellemetlen és gazdaságilag előnytelen, amit mondania kell. Mindent meg kell változtatnunk a jelenlegi társadalomban. Minél nagyobb a szénlábnyomunk, annál több a morális kötelességünk. A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is." – mondta Thunberg a davosi Világgazdasági Fórumon, ahová 32 órányit vonatozott, mivel nem ül környezetszennyező repülőre.

A tavaly augusztus óta sztrájkoló svéd tinédzser az elmúlt hónapok során tiltakozott már Brüsszelben az Európai Parlament előtt, felszólalt az ENSZ katowicei klímakonferenciáján, és Davosban is, valamint előadást tartott a stockholmi TED-konferencián – talán rövidesen kiderül, hogy milyen valós hatást tudnak kifejteni élhető jövőjükért a hozzá hasonlóan kitartó fiatalok.

Forrás: FNA/MTI/euronews/ÉlőBolygónk/index

Kapcsolódó cikkek

Mit tehetsz Te – heti kihívások

Klímavédelmet követelnek – május végéig tüntetnek

Minek a suli, ha nincs jövő?

Családok perlik az EU-t szigorúbb klímavédelemért

A vesztünkbe rohanunk – 12 évünk maradt a cselekvésre

Kifizetődő lenne 1,5 fokon korlátozni a felmelegedést

Már 2050-re elérhetjük a 2 fokot?

Amit kevesen tudnak a felmelegedésről

Az a kritikus 6 fok - film