Helyben hasznosít helyit

Menetrendszerű forgalomba helyezték Nagy-Britannia első biobuszát, amit kizárólag városi szennyvíz és ételhulladék hajt. A dél-angliai Bristolban, Európa 2015. évi zöld fővárosában.

A 40 üléses busz 300 kilométert tud megtenni egy tanknyi biogázzal – ez 5 ember éves étel- és szennyvízhulladékával egyenértékű.


A bristoli repülőtér és Bath nevezetes történelmi központja között közlekedő biobusz évente nagyjából 10 ezer utast szállít.

A biogáz-meghajtású járművek egyrészt javítják majd a brit városok levegőminőségét, másrészt helyi hulladékot hasznosítanak: a környéken élő emberek termelik meg hozzá a szükséges üzemanyagot.


A helyiek „hulladékából" a bristoli szennyvízfeldolgozó állítja elő a metángázt – ehhez évi 75 millió köbméter szennyvizet és 35 ezer tonna ételhulladékot dolgoz fel. Ebből évi 17 millió köbméter biometánt tudnak előállítani, amely 8300 otthon energiaszükségleteinek ellátására elég. A biogáz egy részét ezentúl a közösségi közlekedés is hasznosítja.

Európa Zöld Fővárosai

Nyilván ezért is lesz 2015-ben Bristol Európa Zöld Fővárosa. A rangos környezeti címet minden évben az a város kapja, amelynek környezettudatos tevékenységét független szakértők a legjobbnak ítélik. A 2010-ben alapított Európa Zöld Fővárosa címet a svéd főváros, Stockholm viselhette először, míg 2011-ben Hamburg, 2012-ben a spanyolországi Vitoria-Gasteiz, 2013-ban a franciaországi Nantes kapta. 2014-ben Koppenhága, 2015-ben az angliai Bristol, 2016-ban pedig a szlovén főváros, Ljubjana viseli az európai zöld főváros címet.

Fotó, videó: Wessex Water  Forrás: MTI/BBC