A vesztünkbe rohanunk – 12 évünk maradt cselekvésre

Rekordmértékben nőtt a világ éghajlatmelegítő kibocsátása 2017-ben, és ez már a mi életünkben katasztrófához vezet. Háromszor, ötször többet kell tenni ahhoz az országoknak és lakóiknak, hogy 2, ill. 1,5 Celsius-fokon korlátozzuk a felmelegedést az ENSZ legújabb jelentése szerint. 12 évünk maradt a cselekvésre. Vajon végre nekilátunk?

12 éven belül, azaz 2030-ra 55%-kal kell csökkenteni az üvegházgázok kibocsátását a 2017-es szinthez képest, hogy 1,5 fokon korlátozzuk a globális felmelegedést – írja az ENSZ legújabb, 9. klímajelentése.

Mára egyértelművé vált, hogy a párizsi megállapodás 2015. évi önkéntes, nem kötelező vállalásait betartva is a század végére legalább 3 fokos lesz a felmelegedés, súlyos természeti katasztrófák sorozatával kísérve, és ehhez a 3 fokos limithez is 6 milliárd tonnával kellene csökkenteni a globális kibocsátást 2030-ig. Az országok azonban nem tartják be vállalásukat - a kibocsátás mértéke fokozódik.

Pedig a láthatóan keveset érő párizsi vállalás sem elég a 1,5-2 fokos cél tartásához. A 2 Celsius-fokos határhoz 2030-ra 25%-kal kell csökkenteni üvegházgázok emisszióját a 2017-es szinthez képest, a 1,5 fokos, jóval ambiciózusabb cél eléréséhez pedig 55%-os csökkentésre van szükség.

Márpedig csakis a 1,5 Celsius-fokos korlátozással kerülhetők el a hosszú távú és visszafordíthatatlan változások az IPCC októberi jelentése szerint. A nemzeteknek ehhez meg kell ötszörözniük erőfeszítéseiket, a 2 fokos célhoz pedig háromszoros mértékűre lenne szükség világszerte.

A kibocsátás viszont rekordméretű

Ennek ellenére háromévnyi stabilitás után 2017-ben rekordmértékben nőtt a világ üvegházgáz-kibocsátása, és semmi nem utal a folyamat változására – áll az ENSZ-jelentésben. 53,5 gigatonnányi szén-dioxid-kibocsátást mértek az elmúlt évben, ami 0,7 gigatonnányival több, mint a 2016-os adat.

Ha így folytatjuk, 2030-ra nemhogy csökkenne, hanem 13-15 milliárd tonnával több lenne a kibocsátott üvegházgázok mennyisége, mint amennyi a 2 fokos szint tartásához még megengedett.

Ez már rólunk szól, nem az unokáinkról

Ha így folytatjuk, 20 éven belül elérjük a kritikus 2 fokot, az évszázad végére pedig 3-6 fokot emelkedhet az átlaghőmérséklet, ami a kutatók szerint a Föld ökológiai rendszerének összeomlásával, többek között a tengerszint több méteres emelkedésével járna.

Márpedig folytatjuk – 2017-ben a felmelegedést okozó gázok légköri koncentrációja is rekordot döntött: a szén-dioxid koncentrációja elérte a 405 ppm-et, ami 3-5 millió éve nem fordult elő a Meteorológiai Világszervezet (WMO) friss jelentése szerint.

Ezért is volt a 2. legmelegebb október az idei 1880 óta, csak a rekordtartó 2015. év októbere volt ennél melegebb a NOAA szerint.

Segíthet egy újabb klímacsúcs?

Ha 2030-ig nem sikerül elérni a 25%-os csökkentést, akkor gyakorlatilag kizárt, hogy 2 Celsius-foknál megálljon a felmelegedés, és ennek elérése nehezebb lesz annál, mint ahogy az IPCC októberi jelentése jelezte - derült ki az ENSZ újabb klímajelentéséből.

Ugyanis nemcsak az egyezményből kilépő Egyesült Államok, hanem a gazdag országok nagy része, köztük az Európai Unió, Kanada, Ausztrália, Dél-Korea sem teljesíti kibocsátásának Párizsban vállalt – és eleve túl kevés – önkéntes csökkentését. Kína és India esetében pedig egyelőre még az sem látszik, hogy mikor fog tetőzni a kibocsátási folyamat.

Decemberben kezdődik az újabb ENSZ-klímacsúcs (COP24), ahol a párizsi klímamegállapodás részletes szabályrendszeréről tárgyalnak. Nem véletlenül Katowicében - ebben a szénerűművekkel teli lengyel térségben a légszennyezés főleg télen többszörösen meghaladja az egészségügyi határértéket.

A klímaváltozás csak tünet

A klímaváltozás túlfogyasztásunk következménye - az elmúlt 100 évben 20x jobban nőtt a fogyasztás, mint a népesség. Ma már 7,6 milliárdan fogyasztunk, 2030-ban pedig már 8,5 milliárdan - egy fecske nem csinál nyarat, de több milliárd már számít. Fogyassz ésszerűen.

Forrás: FNA/Guardian/MTI/WMO/NOAA

Kapcsolódó cikkek

12 évünk maradt – 405 hónapja töretlenül melegszünk

Kifizetődő lenne 1,5 fokon korlátozni a felmelegedést

Mától már a jövőnket éjük föl

Már 2050-re elérhetjük a 2 fokot?

Az a kritikus 6 fok - film

Mit tehetsz Te – heti kihívások