Észak extrém melege nálunk extrém hideget hozhat

Rekordsebességgel melegíti az Északi-sarkvidéket a klímaváltozás – miközben dermesztő márciusi hideget, hóviharokat zúdít Észak-Amerikára és Európára. Az utóbbi öt év volt az eddigi legmelegebb 1900 óta az Arktiszon – áll a NOAA idei jelentésében. A melegedő tengert rekord jégvesztés, algavirágzás és ijesztően sok mikroműanyag mérgezi.

A 2018-as évnél csak 2016 volt melegebb a sarki régióban a NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal) decemberi 2018 Arctic Report Card jelentése szerint.

"Az Arktisz légkörének és óceánjának folytatódó melegedése hatalmas és egyelőre elképzelhetetlen változásokat hozhat – figyelmeztetnek a szakértők –, új és gyorsan kialakuló veszélyek öltenek formát, és emiatt rendkívül nagy a bizonytalanság a környezeti változások hatását illetően."

Az utóbbi öt évben, 2014 és 2018 között a sarkvidéki levegő hőmérséklete minden korábbi rekordot megdöntött a feljegyzések kezdete, 1900 óta. Ez a trend különbözik minden más rögzített periódusétól – állítja a 12 ország 81 kutatója által összeállított idei NOAA-jelentés, amit 2006 óta adnak ki évről évre.

Ezen belül 2017 októbere és 2018 szeptembere között az Északi-sarkvidék átlagos éves hőmérséklete 1,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1981-2010-es évek átlagát.

Dermesztő márciusokat hoz felénk

Az Északi-sarkvidék gyors melegedésének hatásai egyáltalán nem elszigeteltek, hanem egészen a közepes szélességi körökig nyúlnak. A melegebb Északi-sarkvidék ugyanis csökkenti az északi és déli területek közti hőkülönbséget, amely a sarkvidéki erős szelek, a futóáramlatok fő hajtóerejét adják.

„A melegedő környezetben a gyengülő futóáramlatok hullámzóbbakká válnak, szabad utat adva a meleg levegő sarkok felé áramlásának, a hideg levegő pedig jóval délebbre jut, mint az eddig jellemző erős és viszonylag egyenes áramlat idején" – a tudósok szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a futóáramlatok változása okozza a délebbi területeken a heves viharokat.

"A futóáramlatok mély hullámaival esnek egybe szélsőséges időjárási események: ilyen a 2017 őszén és 2018 nyarán az Északi-sarkot érő hőhullám, a 2018. eleji heves téli viharok az Egyesült Államok keleti részén és az Európában tapasztalt márciusi hidegbetörés" – emelték ki a kutatók.

Negatív jégrekord, algák, műanyagok, eltűnő rénszarvasok

A melegedő sarkvidéki hőmérséklet megtizedeli a rénszarvas-populációt, és káros algavirágzást indít el észak felé, amely mérgezi a tengeri élőlényeket. "Az algák toxinjainak tekintélyes mértékű koncentrációját találták sarkvidéki kagylók, fókák, rozmárok, bálnák és más tengeri élőlények szöveteiben" – olvasható a jelentésben.

A Jeges-tenger jégtakarója eddig csupán egy évben volt kisebb, mint 2018-ban, a Bering-tengeren pedig negatív rekordot döntött a téli jég kiterjedése az utóbbi két évben.

Bár az olvadó jég több, legelésre alkalmas szárazföldi területet szabadít fel, a vadon élő rénszarvasok száma az északi-sarkvidéki tundrákon csaknem 50%-kal visszaesett az elmúlt két évtizedben, ám ennek okait egyelőre nem értik a tudósok.

Szintén nagy problémát jelent az Északi-sarkvidéken a tengeri mikroműanyag felhalmozódása. "A tengerek mikroműanyagait vizsgáló új globális kutatás szerint az Északi-sarkvidék vizeiben jóval nagyobb a koncentráció, mint a világ bármely más óceáni medencéjében" - derül ki a NOAA jelentéséből.

Forrás: NOAA/MTI

Kapcsolódó cikkek

Minek a suli, ha nincs jövő?

Tudod, miért ilyen enyhe az idei nyár?

A rekord jégolvadás globális veszélyt jelent

Dél is olvad, gyorsabban, mint hitték

Mit tehetsz Te – heti kihívások

Az a kritikus 6 fok - dokufilm

10 sokkoló tény a műanyagról

Műanyagban úszunk az óceánok világnapján