Legalább felezd meg!

Hogyan csökkentheted ökolábnyomodat a legegyszerűbben legalább a felére? Évi 1 tonna szén-dioxiddal kevesebbre? Számolj utána. Az Oxfordi Egyetem kutatói segítenek.

A 60 000 brit lakos étrendjének adatain alapuló tanulmány összeveti a húsevők, a halevők, a vegetáriánusok és a vegák étrendjének szénlábnyomát, azaz a különböző étrendek hatását a globális felmelegedésre.

A kutatók a vegán étrendet találták a legkevésbé ártalmasnak – egy vegán napi 3 kg szén-dioxiddal terheli a környezetet. Legnagyobb a szénlábnyoma a húsimádóknak - ez az étrend naponta több mint 7 kg szén-dioxiddal melegíti a légkört. A vegetáriánus, azaz húsmentes étrend pedig napi nem egészen 4 kg szén-dioxidot termel.

Vegánnak ez esetben az számít, aki egyáltalán nem eszik semmi állatit, még mézet sem. Vegetáriánusnak pedig az, aki nem eszik semmilyen húst, azonban egyéb állati eredetű ételeket (tejet, tejtermékeket, tojást, halat) igen.

A tanulmány szerint ha egy olyan ember vált vegán étrendre, aki addig naponta 10 dkg húst evett, annak 60%-kal csökken a szénlábnyoma, és ezáltal évente 1,5 tonnával kevesebb üvegházgázt bocsát a légkörbe. Egy ember, évente.

Ha pedig ugyanez az ember a felére, azaz napi 5 dkg-ra csökkenti a húsfogyasztását, akkor is kisebb lesz a szénlábnyoma 35%-kal, és ezáltal közel 1 tonnával kevesebb üvegházgázzal járul hozzá a globális felmelegedés lassításához minden évben.

„Az üvegházgáz-kibocsátás egyértelműen és eredményesen csökkenthető olyan étrenddel, amely kevesebb húst tartalmaz" – jelentette ki Peter Scarborough, az Oxfordi Egyetem vezető kutatója, aki hozzátette, hogy ez volt az első olyan kutatás, amely „bebizonyította és számszerűsítette a különbséget" a különböző étrendek szénlábnyoma, éghajlati hatása között.

Az Oxfordi Egyetem tanulmánya szerint „a kormányoknak fontolóra kell venniük az étrend korszerűsítését, egy olyan egészséges, fenntartható étrend" kimunkálását, amely magába foglalja az állati eredetű termékek fogyasztásának csökkentését és javasolt egészséges mértékét.

A húsmentes étrend klímabarát és egészséges. Recepteket, lelőhelyeket, ötleteket a húsmentes hétfő oldalain találsz.

Forrás: theguardien

Kapcsolódó cikkek

Klímabarát tányér I.

Klímabarát tányér II.

Húsevéstől klmaváltozás?

Nem mindegy, miből eszünk, iszunk

Kis változtatás, háromszoros haszon

Kis változtatás, nagy változás

Késsel, villával az éghajlatváltozás ellen

Mennyi a víz egy adag steakben?

Miért éhezel? Ehetnél jót is!

Terítéken a szója - tudta, hogy szinte naponta eszi?

Marhák. Fogyasztók. Klíma

Étrend és éghajlat

Mennyit hagytál a tányérodon?

Felfaljuk a jövőt?

Tudod, hogy mit eszel?

Hétköznapi vega

Karácsony hús nélkül?

Megmentené a Földet? Legyen vegán!