Krémőrület - csicserik, babok, borsók, lencsék
Már a humusznak is van világnapja! 2010 óta minden évben május 13-án ünnepli a világ a csicseris zöldségkrémeket, mártogatókat. Étrendünk nagy lábnyoma miatt 2016. volt a hüvelyesek éve, ezért 20-féle krémet kínálunk csicserivel és más hüvelyessel. Köztük az eredeti arab hummust.
A csicserikrém, azaz a hummus különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában népszerű ősidők óta, már a régi egyiptomi és levantei feljegyzésekben is szerepel receptje. Szerencsére manapság egyre nagyobb közkedveltségnek örvend világszerte ez a fenntarthatóan termeszthető, fehérjedús, semleges ízű, ezért sokféleképpen ízesíthető, ráadásul egészséges finomság és hüvelyes társai.
A hüvelyesekkel készült kencék mellett szól az is, hogy egyszerűen elkészíthetők, kezdők is bátran nekiláthatnak, és hangulatunk vagy alkalom szerint ízesíthetjük és kínálhatjuk a krémeket – szendvicsre, pirítósra, pizzára, mártogatósként sós pálcikákkal vagy zöldséghasábokkal, sőt tésztára pestóként, vagy némelyiket bővebb lére eresztve krémlevesként is, ahogy épp jólesik.
A hagyományos, keleti fűszerezésű arab hummus alapja a csicseriborsó és a szezámkrém, de érdemes kísérletezni, mindenféle színű és ízű zöldséggel, fűszerrel elegyíteni az eredendően enyhén dió ízű csicseriborsót és hüvelyes társait.
Íme, (már majdnem) 20-féle ízletes krém fehérjedús hüvelyesből, és nem csak május 13-án.
Zöldborsós csicserikrém
Első pillantásra úgy néz ki, mint az avokádókrém, de nem az. Ez bizony a különlegesen finom zöldborsós csicserikrém. Frissen fejtett zöldborsó, szezámkrém, zöldcitrom, csicseri, fokhagyma és fűszerek – kész is a rostos, fehérjedús szendvicsre való. Recept a képre kattintva.
Hagyományos hummus
Alap a csicseri és kihagyhatatlan a szezámkrém (tahini). Kitűnő fehérjeforrás, vasat, vitaminokat, sok rostot tartalmaz, és hűtőben légmentesen lezárva két-három hétig is eláll. Recept a képre kattintva.
Petrezselymes csicseri
Petrezselyem adja a csicserikrém zamatos ízét és zöld színét – felfrissít, sőt állítólag másnaposság ellen is hatásos a petrezselymes csicseri. Mandulakrém helyett mandulahasábokat tettünk a turmixba. Recept a képre kattintva.
Diós lencsekrém
Vörös lencséből pillanatok alatt sokféle ízesítésű szendvicsbe valót, mártogatóst készíthetünk - vékony a héja, előáztatni sem kell. Recept a képre kattintva.
Spenótos-fokhagymás csicseri
A spenótos-fokhagymás az egyik kedvencünk – színe és íze is ellenállhatatlan. Egyszerű és nagyszerű rostos egészségbomba a csicserinek ez a szezámkrémmel és citromlével ízesített kenhető változata. Recept a képre kattintva.
Mediterrán babkrém
A sokféleképpen ízesíthető bab szendvicsekbe is kenhető, kiváló fehérjeforrás. A fokhagymás-bazsalikomost, a rozmaringost és a kapros-tárkonyost is érdemes kipróbálni. Recept a képre kattintva.
Padlizsános csicseri
Így lesz különleges és fehérjedús a padlizsánkrém – a sült padlizsán főtt csicserivel, sok fokhagymával, citrommal, no meg fűszerekkel társítva remek újítás. Recept a képre kattintva.
Mentás zöldborsókrém
Ez az üdítő zöld színű krém kicsit kilóg a sorból, mert a hüvelyesek közé valójában csak a száraz termények tartoznak, ám tény, hogy a borsó is hüvelyben érik, és zölden az igazi némi mentával, bazsalikommal, fokhagymával ízesítve. Recept a képre kattintva.
Sárgarépás csicseri
A roston sült, édes-balzsamos sárgarépával különlegesen jól harmonizál a csicseri – éven át remek fehérjeforrás. Recept a képre kattintva.
Pisztáciás szójakrém
(Szerkesztés alatt)
Céklahumusz
A mélylilában pompázó cékla csicserivel keverve kihagyhatatlan – gyorsan kész, vasban, fehérjében gazdag mártogatós és szendvicskrém. Recept a képre kattintva.
Tökös csicseri
Maradék sült tökből gyorsan kész a tökös csicserikrém - különösen télen remek A-vitaminos fehérjeforrás. Recept a képre kattintva.
PaSZternákos paszta
(Szerkesztés alatt)
Tavaszi csicserisaláta és szedvicskrém
Mazsolával, dióval, sárgarépával és újhagymával is jól harmonizál a csicseri – fehérjedús salátaként és szendvicsbe téve is remek. Krémesre is turmixolhatod. Recept a képre kattintva.
Csípős feketebabkrém
(Szerkesztés alatt)
Csípős fehérbabkrém sült paprikával
(Szerkesztés alatt)
Mexikói babkrém
Vörös babból hagymásan vagy paradicsomosan is remek lesz a szendvicsekbe, pirítósra kenhető, de mártogatósnak sem utolsó, fehérjedús babkrém, ahogy szereted. Recept a képre kattintva.
Ázsiai hagymás humusz
(Szerkesztés alatt)
Kapcsolódó cikkek
5 trendi étel, ami tönkreteszi a környezetet
Versenyezz a fákkal - késsel, villával
2016 a hüvelyesek nemzetközi éve
Nemzetközi hóditóúton a csicserik, borsók, lencsék
13+1 tény az élelemellátás helyzetéről