Mit tehetsz TE – segít az új klímakalkulátor
A világ vezetői jó ideje próbálnak megoldást találni a globális felmelegedés lassítására, ám nélküled nem fog menni. Egy új online kalkulátor segít megtalálni a lassítás számodra legjobb megoldását – a klímamodelleken alapuló öt lehetőség többségével érdemes próbálkozni.
A brit kormány a Nemzetközi Energia Ügynökséggel (IEA) és más szervezetekkel együttműködve létrehozott egy online Global Calculatort, hogy segítsen megérteni, hogyan hat a klímára napi életvitelünk, energiahasználatunk, étrendünk, közlekedésünk, napi választásaink.
A globális népességnövekedés szintén jelentős tényező, ám ebbe nyilvánvalón kevésbé van beleszólásunk, ezt inkább bízzuk a kormányokra és azokra a civil szervezetekre, önkéntesekre, akik sokat tesznek különösen a fejlődő országokban élő nők iskoláztatásának megszervezésével a korai gyerekvállalás visszaszorításáért, a felvilágosításért.
A túlnépesedés klímahatásán kívül bőven marad olyan terület, amelyeken tudunk változtatni, méghozzá jó hatásfokkal.
Kevesebb hús, nagy előrelépés
A kalkulátor szerint is az egyik jelentős tétel étrendünk hatása az éghajlatra – ez a kiemelt cselekvési lehetőségek közé tartozik. Hogy miért? Mert egy futballpálya méretű földterületen csak 250 kg marhahúst lehet előállítani, míg ugyanekkorán gyümölcsből és zöldségből 15 000 kg-ot. Az állattartás a fő oka a szénmegkötésben fontos szerepet játszó erdők irtásának, mert kell a terület legelőnek, takarmánytermesztésnek.
Ha a jelenlegi népességnövekedési és húsfogyasztási trend folytatódik, az nyilván növeli a globális húsigényt – 2010 és 2030 között várhatóan 73%-kal! Pedig már most is túl sok a haszonállat a Földön – a világ összes marhája, disznója és csirkéje együtt nehezebb, mint a világon élő összes ember és minden vadállat tömege együttvéve. Az USA és Kína után Európa a 3. legnagyobb húsfogyasztó a világon, és nálunk is nő az állatállomány. Van mit tennünk.
Ha a világ csökkentené a hús bevitelét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt egészséges szintre, azaz a napi átlag 2100 kalóriából 160 kalóriára, azzal 15 gigatonna szén-dioxidot lehetne visszatartani 2050-ig – a 2011-es összes kibocsátás egyharmadát. Az erdők sem bánnák.
A globális kalkulátor adatai szerint lehetséges a globális hőmérséklet emelkedését a kritikus 2 Celsius-fokon belül tartani, ám „nyilvánvaló, hogy ehhez cselekednünk kell, most, az energiahasználatban és a földhasználatban egyaránt váltani kell ahhoz, hogy tartani tudjuk ezt a célt" – jelentette ki Ed Davey brit energiaügyi miniszter a kalkulátort bemutató tájékoztatón.
Az ingyenes interaktív kalkulátort egyének és szervezetek egyaránt használhatják, hogy meghatározzák üvegházgáz-kibocsátásukat. Az alapos, sok területet átfogó online kalkulátor adatai az ENSZ IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) legújabb klímakutatási előrejelzésein alapulnak.
Próbáld ki: Global Calculator
Mit mutat a kalkulátor, hol érdemes kezdeni?
Energia, étrend, közlekedés, fogyasztás - mindegyik terület sok lehetőséget rejt a csökkentésre. Energiaügyben fontos a fűtés hatékonysága, a jó hőszigetelés, a megújuló energiák használata, ám energiát sütés-főzéssel, az olaj alapú műanyagok, tisztítószerek, kozmetikumok használatának fokozatos elhagyásával, az autós bevásárlás hanyagolásával is megtakaríthatsz. Ötleteket találsz a Hétköznapi kalauzban.
Ha például bevásárlólistával indulsz vásárolni, akkor garantáltan kevesebbet fogyasztasz – kevesebb terméket kell sok energiával előállítani. A bevásárlólista az élelmiszerre is vonatkozik, és talán még fontosabb a heti menü tervezése, tervezetten kevesebb hússal. A húsmentes hétfő oldalon sok recept segít ebben – különösen a kencéket érdemes kipróbálni az igencsak nagy szénlábnyomú felvágottak, sajtok helyett.
Hamarosan indul a Föld napi Klímakúra. Kalkulálj és vágj bele. Élménydús felfedezést a lassítók világában. Együtt többet!
Forrás: MFM_UK/Vox
Kapcsolódó cikkek
A múlt mutatja a jelent - és a melegebb jövőt
Melegszünk. Nagyon (2)
Nullára kellene csökkenteni a szénkibocsátást 2100-ig
Melegszünk. Nagyon
Gáz van
Éghajlatváltozás
Húsmentes hétfő
Előttünk az özönvíz
A hülyeség kora