Július 3. – zacskómentes világnap
Lassan minden napra jut egy világnap – és nem véletlen, hogy egyre több a környezetvédelmi. Július 3-án célkeresztben a nejlonszatyrok. Csak az EU-ban 3,4 millió tonnányit gyártanak évente azért, hogy néhány perc használat után a szemétben végezze. Egyszer se vedd, ne fogadd el, és ne csak a világnapon!
A zacskómentes világnap 2008 óta próbálja felhívni a figyelmet a környezetünket és egészségünket veszélyeztető műanyag zacskókra – eddig nem sok sikerrel, már ami az alapítók eredeti céljait illeti. Az eredetileg két katalán civil szervezet kezdeményezésére kijelölt világnap fő támogatói között ma már ott van az unió Európai Nulla Hulladék mozgalma, hazánkat a Hulladék Munkaszövetség képviseli.
Papír, vászon, lebomló - egyik sem sima ügy
Nyilvánvaló, hogy a műanyag szatyrok ideje lejárt. Csak alig 40 éve használjuk, ám a naponta kidobott mennyiséget már képtelen elnyelni a Föld. Csak az EU-ban 8 milliárd (!) kerül a kukába, több mint 2 millió autó súlyával egyenlő mennyiség készül évente. Érdemes váltani, de mire?
A biológiai úton lebomló szatyorból (egy stilizált cédrus logó jelzi) kétféle létezik - az egyiket többek között kukoricakeményítőből vagy tejsavból állítják elő, és ha a szeméttelep komposztálójába kerül, valóban lebomlik. Az "oxo-biodegradációs úton lebomló" műanyag - ebből készül a jóval több - viszont egy bomlást megindító vegyi anyagtól kezd szétesni. Ugyanúgy nyersolajból készül, mint a nem lebomlók, és néhány hónap múlva már a raktárban apró darabokra bomlik, még mielőtt egyáltalán használták volna. Egyik sem jó megoldás.
A gyártást a fogyasztás élteti - utasítsunk hát vissza mindenféle nejlontasakot, tartsunk zacsiböjtöt. Bevásárláskor vigyünk magunkkal kosarat, papír- vagy vászontáskát, vagy otthonról egy régebbi műanyag szatyrot. A zöldség, gyümölcs, kifli, zsömle vételénél is otthonról hozott kis átlátszó műanyagba vagy erre a célra rendszeresített vászonzacskóba pakoljunk.
A papírzacskó csak akkor éri meg, ha legalább négyszer ugyanazzal vásárolunk, mert előállításuk környezet-terhelőbb, mint a műanyagoké, viszont gyorsan és teljesen lebomlanak. A vászonzacskót pedig legalább 131 alkalommal kell bevetni ahhoz, hogy környezeti szempontból megérje - szerencsére ennél sokkal többet kibír, mosható, és lebomlik.
Eldobhatót, köszönöm, nem
A vékony műanyag zacskó az 1970-es évek óta terjed világszerte. Bár olcsó, könnyű, vízálló és mindenhol elfér – a nejlonzacskó többe kerül, mint gondolnánk.
Először is nyersolajból készül, azaz nem megújuló, véges erőforrásból. A műanyag zacskók 1 tonnájához 11 hordó (1 hordó=160 liter) olaj fogy. Másrészt már a gyártása is erősen környezetszennyező, a gyártásakor és lebomlásakor felszabaduló üvegházgázok fűtik azt a sütőt, a légkört, amelyben lassan túlmelegszünk. Tények:
Átlag 25 percig használjuk
100-500 évig tart, amíg szétesik (attól függően, hogy milyen típusú műanyag)
Percenként 1 millió fogy világszerte
Átlag évi 500 fogy fejenként Európában
A tengeri hulladék 80%-a műanyag
3,4 millió tonnát gyárt évente csak az EU
Ehhez az irdatlan mennyiséghez nagyon sok nyersolaj és vegyészkedés kell - és mindezt azért, hogy néhány percig kényelmünket szolgálja.
Egy zacskót átlag 25 percig használunk, mégis 100-500 évig velünk marad, nem bomlik le – szemétlerakókra vagy szemétégetőkbe, rosszabb esetben az árokpartra, a fákra vagy a vízbe, a tengerekbe kerül, veszélyeztetve az élővilágot. Égése során veszélyes anyagok szabadulnak fel. A folyók, tengerek, óceánok lassan telítődnek a műanyag szeméttel. Egyes típusait az időjárás mikroméretű darabokra bontja, ami bekerül a táplálékláncba – megesszük, megbetegedhetünk.
Zacskómentesítés
Európában először az állandó szemétgondokkal küzdő Olaszországban tiltották be a nem lebomló zacskókat 2012-ben, de tiltólistán vannak a vékony szatyrok például Kínában, Dél-Afrikában és Tajvanon. Bangladesben is tiltott, amióta a vízelvezető rendszert eltömítő zacskók garmadája halálos áradásokat okozott. Kenyában 4 év börtön jár érte.
Az írek adót vetettek ki a zacskókra, aminek meg is lett az eredménye: ott már a saját bevásárlószatyor dívik - a szakemberek szerint ez a legjobb megoldás. Nejlonszatyor nélkül élni könnyebb, mint hinnéd.
Forrás: BagFreeDay/FNA
Kapcsolódó cikkek
Heti kihívás - Föld napja minden héten
Élj műanyag nélkül - könnyebb, mint hinnéd I-III.
Műanyagban úszunk az óceánok világnapján
Júliusi világkihívás - élj műanyag nélkül!