Magyar világrekord – benne vagyunk a hétben
Világszerte csak hét országban nincs független környezeti tárca - Magyarország az egyik egy idei ENSZ-kutatás világtérképe szerint! Európában pedig az egyetlen olyan ország vagyunk, ahol volt, de már nem működik független környezetvédelmi tárca, és a terület csak alacsonyabb szintű képviseletet élvez. Egészségünk és pénzünk is bánja.
Hét országban – Szaúd-Arábiában, Szomáliában, Tanzániában Kuvaitban, Bruneiben, Luxemburgban és Magyarországon – nem működik sem környezetvédelmi minisztérium, sem pedig hatósági jogkörrel rendelkező független környezetvédelmi ügynökség, amely több helyen (például Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Belgium stb.) helyettesíti az önálló tárcát az ENSZ 2019 januárjában közzétett nemzetközi kutatása szerint. (Benne vagyunk a hétben a világ közel 200 országa közül.)
Nemcsak az Európai Unió tagállamai közül egyetlen Magyarország ezen a listán, de kontinensünkön sincs még egy olyan ország, ahol a környezetvédelem ügye már csak alacsonyabb szintű képviseletet élvez 2010 óta. Ám a környezetátalakítás, túlfogyasztás okozta klímaváltozás Magyarországot sem kerüli el. (Az EU miniállamában, Luxemburgban eddig sem volt független környezeti tárca.)
Egészségünk és pénzünk is bánja
Néhány riasztó tény a sok közül – a városi zöldterületek csökkenésének, az egyre több beton, térkő hatását például nem is említve:
• A 4. legrosszabb levegőjű EU-országként szereplünk az uniós rangsorban; még Kínában és Indiában is jobb a levegő, mint Magyarországon 100 lakosra vetítve.
• Legutóbb 2018 májusában indított eljárást a Bizottság 9 uniós tagállam, köztük Magyarország ellen a légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt, amiért súlyos bírságra is számíthatunk, ám kiderült, hogy "Az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program intézkedéseivel Magyarország 2030-ra tesz eleget a légköri szennyezőanyagok mérséklését szigorúan megkövetelő uniós irányelvnek" - közölte az agrárminiszter 2019. 02. 20-án az LMP írásbeli választ igénylő kérdésére.
• Évente kisvárosnyi magyar, közel 15 ezer ember hal meg idő előtt légszennyezés miatt Magyarországon az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint, és legalább egymillió magyarnak okoz egészségügyi problémát a légszennyezettség - nyilatkozta Hidvégi Edit tüdőgyógyász főorvos 2019 novemberében.
• Többet autózunk és ezzel is szennyezünk - 2014 és 2017 között 20%-kal nőtt az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon a Magyar Ásványolaj Szövetség szerint, 2018-ban meg újabb 7,4%-kal, és 2019-ben is nőtt a fogyasztás, szeptemberig 5,6%-kal!
• Nemcsak üzemanyag-fogyasztásunk, hanem általában a fogyasztás és ezzel ökológiai lábnyomunk is nő – 2019. június 14-től már a jövőnket éljük föl. Ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, ahhoz 2,2 Földre lenne szükség. Föld csak egy van.
• A 2018. évi rekordmeleg, szélsőséges időjárás a terméshozamokat is csökkentette, búzából 10%-kal kevesebb termett, átlag 8%-kal emelve a kenyér árát. A burgonya 44%-kal drágult, a hagyma 48%-kal, a káposzta 53%-kal. A fehérrépa ára az egekbe szökött, hagymából alig termett, decemberre el is fogyott a hazai, behozatalra szorulunk. A hús is drágább lesz, ha kevesebb takarmány terem.
Forrás: greenfo.hu/FNA
Kapcsolódó cikkek
Egyre több a beton - romló hazai helyzetkép
2018 rekordmelege emelte az árakat Magyarországon
Túlfogyaszt a magyar – Kínával párban
Magyarország Kínát is megelőzte – légszennyezésben
A forrónál is van forróbb – a következő öt év
Pusztítja erdeinket a klímaváltozás
Mit tehetsz Te - heti kihívások