Maki karfiolmenüjét csak szeretni lehet

A Húsmentes Hétfő Vacsoraklub meghívott vendégei voltunk november 3-án, mint a hazai húsmentes hétfő mozgalom elkötelezett terjesztői. Bevallom, a javasolt menüt látva kicsit elbizonytalanodtam, ismerve sokak idegenkedését a karfioltól, no meg az is igaz, hogy a karfiollevesen, rántott és rakott karfiolon kívül semmilyen más olyan egyszerű étel, pláne édesség nem jutott eszembe, ahol a karfiolé a főszerep.

Kár volt aggódni, Maki csodát tett a karfiollal. Mind az 5 karfiolos fogás az utolsó morzsáig elfogyott, egyetlen vendég tányérján sem maradt semmi az evőeszközön kívül. A közös vacsora közben kiderült, hogy nem csak mi kételkedtünk a karfiolban, a vendégek többsége hozzám hasonlóan gondolkodott erről a látványos hófehér zöldségről. Még szerencse, hogy győzött a kíváncsiság, és gazdagabbak lettünk egy különleges kulináris élménnyel, meg sok hasznos ismerettel.

Maki nem véletlenül választotta a karfiolt, hiszen mindig idényterményből főz, és a karfiolnak november elejéig tart a szezonja. A közös vacsora közben Maki megosztotta velünk az egyes fogások elkészítésének fortélyait, azt, hogy mire kell figyelni a piacon a zöldség beszerzésénél, és hogy ha szezonja van, érdemes egyszerre többet venni, mert a karfiol (a friss zöldje is!) többek között blansírozva (3-5 percig előfőzve) jól tárolható a mélyhűtőben, és télen át kéznél lesz, ha karfiolos mousse-ra (könnyű, habos krémre) vagy karfiolpizzára támad kedvünk.

Nemcsak az étel volt klímabarát, azaz húsmentes és helyi idényterményből készített, hanem az elkészítés és a tálalás során is figyelt Maki és a Makifood Főzőiskola csapata a környezetre. „Rendes", épp megfelelő méretű tányérból ettünk, fém evőeszközzel, üvegkancsóban volt a víz, üvegpoharakkal, sőt a szalvéta is a lehető legkisebb volt, ha már papír.

Az adagok épp akkorák voltak – erre Maki külön ügyelt –, hogy lehetőleg ne maradjon szemétbe dobandó étel senki tányérján (bár ez esetben ez nagyobb adaggal sem fordulhatott volna elő szerintem), és hogy maradjon hely az ötödik fogásnak is.

Az odafigyelésnek köszönhetően a frissen gyúrt tészta, a sokféle hozzávaló ellenére alig volt hulladéka a 12 személyes karfiolvacsorának. Vacsora közben erről is, meg a húsmentes hétfő szerepéről, ételeink vízlábnyomáról, az óvodai, munkahelyi menzák egyhangú kínálatáról, a haszonkertek helyzetéről beszélgettünk a barátságos hangulatú, különleges vacsora vendégeivel, akik mindannyian csatlakoztak a húsmentes hétfő mozgalomhoz, és a Klímabajnokságra is beneveztek 2-2 húsmentes (pontosabban állatitermék-mentes) menüsorral.

És végül a felejthetetlen menü, amelynek elkészítése egyetlen gyakorló háziasszony számára sem jelenthet kihívást:
- Karfiol mousse édeskömény olajjal és parmezán chips-szel
- Andalúziai sült karfiol
- Gluténmentes, karfiol alapú pizza
- Karfiolos tészta édes hagymával, mazsolával és sáfránnyal
- Karfiol tiramisu

Maki Stevenson chef és családja Tokió, Texas és New York után magával hozta Budapestre ételfilozófiáját: „egyszerű, könnyen elkészíthető, ugyanakkor igényes és egészséges ételek". Maki Húsmentes Hétfő Vacsoraklubjába és főzőiskolájába érdemes ellátogatni – klímabarát és a kukadiétára is ügyel, azaz kétszeres klímabajnok hely.

Fotók: Keresztes-Nagy Zsuzsanna

A húsmentes hétfő mozgalom támogatója: