Húsmentes világnap hétfőn – 2016. június 13.

Már a 2. húsmentes világnap lesz június 2. hétfőjén, idén 13-án. Egyáltalán, mi szükség van húsmentes világnapra? Jó kérdés. Miért kellene megváltoztatni milliók étrendjét egyetlen napra? Igazán egyszerű. Egyetlen egy húsmentes világnap jótékony hatása is sokat számít.

A világ népessége több mint 9 milliárdra nő 2050-ig az ENSZ előrejelzése szerint. Ez 30%-kal több ember, mint ma. Ha nem változtatunk étkezési szokásainkon, akkor addigra 200 millió tonnával kell növelnünk a hústermelést. Ez egyszerűen lehetetlen.

Ezért van szükség húsmentes világnapra - Rád is számítunk, hogy 2016. június 13-án, hétfőn Te is növényi étrendre váltasz.

Csak heti egy napra

Mondj le a húsról egy napra, nem azt kérjük, hogy minden nap – áll a felhívásban. Szeretnénk, ha világszerte minél többen tudnának arról, hogy a kevesebb hús jobb – egyrészt a kevesebb hús egészségesebb, másrészt a Földnek is jobb, és ráadásul így több embernek jut élelmiszer. Ha kevesebb hús fogyna, lassulna a globális felmelegedés, kevesebb éhező lenne, mert a haszonállatok húsán alapuló étrend 5-8-szor annyi gabonát igényel ugyanannyi kalória létrehozásához, mint a növényi eredetű.

Túl sok húst eszünk. Ez árt egészségünknek és a környezetnek. Egyetlen egy húsmentes nappal mindkettőért sokat tehetsz:

Egy ember / egy nap

• annyi üvegházgázzal kevesebbet bocsát ki, mint amennyivel egy teáskannányi vizet 388-szor lehet felforralni
• annyival kevesebb vizet használ el, amennyi 9 ember napi vízfogyasztásával egyenlő
• 11 g egészségtelen zsiradékkal és 90 kalóriával fogyaszt kevesebbet, ami megfelel 2 teáskanálnyi vajnak, illetve két vajas teasüteménynek

Egy négytagú család / egy nap

• annyi üvegházgázzal bocsátanak ki kevesebbet, mint amennyit egy villanyégő fogyaszt 16 nap alatt
• 360 kalóriával kevesebb fogy, ennyi kalória van egy közepes adag gyorséttermi sült krumpliban
• annyival kevesebb vizet használnak el, mint amennyit 1 ember fogyaszt 1 hónap alatt

Osztálylétszám 30 / egy nap

• annyi üvegházgázzal bocsátanak ki kevesebbet, mint amennyit egy iskolabusz bocsát ki 600 km alatt
• annyi energiával fogyasztanak kevesebbet, mint amennyit 137 óra alatt fogyaszt egy tévé
• annyival kevesebb vizet használnak el egy nap alatt, mint amennyit 30 ember fogyaszt 1 hét alatt

Vállalat 500 alkalmazottal / egy nap

• annyi kalóriával kevesebbet fogyasztanak, mint amennyit 18 férfi fogyaszt egyetlen nap alatt
• annyi üvegházgázzal bocsátanak ki kevesebbet, mint amennyit egy London-Zürich közti repülőjárat bocsát ki 6x fordulva oda-vissza
• annyival kevesebb vizet használnak el egy nap alatt, mint amennyit 1 ember fogyaszt 1 év alatt

stadion 50 000 szurkolóval / egy nap

• 19 futballpályával egyenlő méretű termőfölddel kevesebbre lenne szükség=egy nap vega nap
• 24 kg-mal egyenlő telített zsiradékkal kevesebb fogy
• annyi üvegházgázzal bocsátanak ki kevesebbet, mint amennyi  9,7 háztartás éves energiafogyasztásából ered

Ugye, nem tétovázol?

Már egyetlen egy húsmentes nap hatása is rendkívüli lenne, ha sokan váltanánk egyetlen egy napon a húsról növényi alapú fehérjére a húsmentes világnapon! Sokkal nagyobb szükségünk van a segítségedre, mint valaha.

Hétfőn, 2016. június 13-án tarts Te is húsmentes napot. Szólj barátaidnak, munkatársaknak, terjeszd a húsmentes világnap hírét. Csatlakozz. Tarts velünk hétfőn, a húsmentes világnapon.

Húsmentes hétfő Magyarországon

A nemzetközi húsmentes hétfő mozgalomhoz Magyarország 2013-ban csatlakozott a Föld Napja Alapítvány kezdeményezésére. Heti egy húsmentes nappal 4 kg üvegházgázzal kerül kevesebb a légkörbe. Személyenként!

A kevesebb hús egészségünknek is jót tesz, mert abból túl sokat eszünk, a magyar lakosság étrendjének 70%-a állati eredetű élelem. Túlsúlyban vezetünk Európában, és jó, ha tudod, kevesebb hússal több kiló fogy.

Ha sokan összefogunk és minden héten tartunk legalább heti egy húsmentes napot, azzal sokat tehetünk egészségünkért és a Földért. Csatlakozz a hazai mozgalomhoz is, minden 100. csatlakozó kap egy könyvet - a Hétköznapi kalauz segít háztartásunk zöldre váltásában.


A számláló 2622-ről indul! Az eddig csatlakozóknak köszönhetően már évi 545 tonnával kevesebb üvegházgáz jut hazánkban a légkörbe, heti 4 kg CO2/fővel számolva. Ez szinte megegyezik egy nemrigében Hajdú-Bihar megyében átadott 500 kW-os, közel 400 millió Ft-ba kerülő napelem-telep 550 tonna éves szén-dioxid-megtakarításával.

Étrendváltással kevés pénzből még többet tehetünk mi magunk is az éghajlatért és egészségünkért - ma még alapvetően húsalapú az étrend nálunk. Húsmentes recepteket itt is találsz.

Forrás: FNA/WMFDay

Kapcsolódó cikkek

Mi legyen a tányérunkon?

Krémőrület – csicserik, babok, lencsék

Érdemeikért küzdenek a hüvelyesek

13+1 tény az élelmezés helyzetéről

Kevesebb hússal több kiló fogy